2014. július 19., szombat

...

Mint látjátok, meglehetősen régóta írom ezt a történetet. Jó párszor átírtam, és még fogom is. Folyamatosan gyűjtögetem hozzá az ötleteket évek óta (lassan három éve). Rengeteget jár a sztori a fejemben, és minél jobban meg szeretném írni. Tudom, hogy van rajta még mit csiszolni, de próbálok törekedni arra, hogy jobb és jobb legyek. 
Végre sikerült rászánni magamat arra, hogy összeszedjem a jegyzeteket. Ugyancsak sok fecni és füzet összegyűlt (nyolc füzet és számtalan töredék.) Ezeket legépelni és wordben összefésülni nem kis meló lesz, emiatt néha úgy érzem, túl nagy fába vágtam a fejszémet. Megvan minden a fejemben nagyjából, tudom, mi lesz a vége, hogy hova akarok kilyukadni, de még dolgoznom kell a főszálat összekötő mellékszálakon és magán a világon. Pár új karakter illetve szál is eszembe jutott, ezeket se ártana kidolgozni. Illetve egy kicsit úgy érzem, már így is sok szál van benne, de ezek szépen lassan egybe fognak érni, még ha most úgy is tűnik, hogy nem kapcsolódnak egymáshoz. Nem akarok semmit elkapkodni, ezért "ülök" ennyit rajta.
Nem tudom, egyáltalán kit érdekel még ez a történet, de nagyon jólesne a visszajelzés. Nem fogok kritikáért kuncsorogni - mindössze szeretném tudni, ki tart rá igényt. Remélem, azért valaki még követi, illetve hogy lesznek új olvasóim. Őszinte véleményetekre lennék kíváncsi. 

Itt vannak a jegyzeteim és a füzetek (bizonyításképp, hogy lássátok, tényleg dolgozom :D )





7 megjegyzés:

  1. Én mindenképp igényt tartok rá!! Szeretem a karaktereidet, és nagyon érdekel, hogyan fogod összekapcsolni ezeket a szálakat. :) Amiatt meg ne érezd rosszul magad, hogy régóta dolgozol a történeten, és még nem igazán állt össze, én is hasonlóképp vagyok a sajátjaimmal... de azt mondják, jó munkához idő kell ;) folytasd nyugodtan a magad tempója szerint, én továbbra is itt figyelek! :) :*

    VálaszTörlés
  2. Én is szívesen olvasom és olvasni is fogom. Darabokban, egészben, átírva, javítgatva, új szereplőkkel - nem számít. Nagyon jó, olyan, amire érdemes várni! :)

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!

    Jólesnek a kedves szavaitok és a biztatás! Köszönöm, hogy itt álltok mellettem, ez erőt ad a folytatáshoz :)

    VálaszTörlés
  4. Héjj, héjj, héjj!

    Én is itt vagyok még, ha kritika írásra elég ritkán adom is a fejemet, de követlek a kezdetek kezdetétől és nagyon kíváncsian várom, hogy mi lesz a vége. A karaktereid szeretni valóak, a soraid olvastatják magukat, a világ pedig olyan finoman lebegős, amitől én mindig újra gyerekké varázsolódom, szóval biztosan nem csinálod rosszul, ha most lassan is megy. (Amúgy átérzem, még én is mindig kalózozom.) De kitartást, itt vagyunk, olvasunk. Ja, és Ulysses forever!

    Üdv: Keliea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szió! :) De drága vagy, azt hittem, eltűntél :O
      Köszönöm, hogy még mindig követed a történetemet, és bocsánat tényleg, hogy így el vagyok csúszva vele... De a lényeg, hogy foglalkozom vele, nem hagyom abba! Annyira hálás vagyok Nektek, nem is tudom, hogy köszönjem meg ezt a sok támogatást :) <3

      Törlés